2015. jún 06.

Indiai Lótusz 2015-2017

írta: Iszka
Indiai Lótusz 2015-2017

Update: 2018. 10. 10.

Gondoltam egy nagyot, a távoli mesés keletről, Indiából rendeltem ott élő Lótusz növény magját. A postai része volt a nagyobb, lassan de ideértek. Bevállaltam, hogy nem ér ide, elbukom az előre fizetett lóvém, valami marhaságot kapok, stb. most már tudom, hogy lótuszom van.

nelumbo_nucifera.jpg

Most már van tapasztalatom vele, semmi nehézség nincs a magok csiráztatásában, csak egy trükköt kell alkalmazni, a megfelelő helyen fel kell vágni a magot. Remélem, hogy hosszú lesz ez a bejegyzés, mert 1 évet szeretnék itt dokumentálni, inkább képekben, mint szövegben.

lot1.jpg

lot3.jpg

lot9_1.jpg

2015. 06. 06.

Az a tő ami nem csak vízben hanem talajban is az erősebb és több levélkezdeménye, gyökérkezdeménye van. Fel kell töltenem az edény alját.

lot11.jpg

Tavaly 2015-ben eljutottam a Lótusszal, hogy sikerült 4-6 leveles növényeket nevelnem belőlük. Lehetséges, hogy több is lett volna, de egy nagy probléma állt fenn. Amikor a levelek kinyíltak, akkor reggelre valami mindig leette azokat, csak annyit hagyott, hogy a szártól 4-5 mm kis torzsa maradt. Először rovarokra gyanakodtam, de szerintem csigák voltak. Biztosat csak annyit tudok mondani, hogy mind feladta. Idén újra kezdem, már úton vannak a friss magok felém. Ráadásul 2 színben, egy a klasszikus rózsaszín és egy majdnem fehér virágú változatban. Kutakodtam sok felé, rengeteg helyről be lehet szerezni, sok helyen árulnak is mindenféle színekben, de a lényeg, hogy csak a rózsaszín árnyalatai az élő valós növények.

Sok sikert mindenkinek!

Sajnos nincs helyem ahol tudnám teleltetni őket, csak olyan helyre tudom betenni őket ahol vagy meleg van és nincs fény vagy világos, de csak 2-3 fok van. Nagyon sok magot csíráztattam, tényleg 10-ből 7-8 megered, ezekből a fele szépen megmarad télig. A tél az egy külön mesét érne.

Magokat itt találsz: https://www.kardinalis.hu/Indiai-Lotusz-10-mag

Szólj hozzá

lótusz virágmag egzotikus növény egzotikus virág lótusz mag eladó lótusz nevelése vizililiom nevelése vizinövény tartása