2011. sze 22.

Zakynthos 2011 harmadik nap

írta: Iszka
Zakynthos 2011 harmadik nap

Ez a nap már görögös lustasággal kezdődött és telt el. Élveztük a reggeli napsütést, néztük a kék eget, összepakoltunk, hogy egy úttal reggelibe menet már vigyük a cuccokat a strandra is. Nem kapkodtunk a reggelivel, hanem változatosan szép lassan ettünk kicsit még rá is pihentünk. A strand kb. 2 percre van, félúton van egy kis market ezek inkább csak lerakatok, ahol viszonylag olcsón lehet hűtött vizet venni, 1,5 liter 1,1 euró, vettünk gyorsan kettőt majd elrejtettük a kis háti hűtőtáskánkba, így délutánra mire elfogy a 2 palack víz még iható hőmérsékletű marad.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sokkal több banán növényt láttunk a szigeten, mint citrusféléket. Azt hittem, hogy a citrusok változatos világával fogok találkozni. Eső a szigeten március és október között alig esik, felhők is alig szoktak lenni az égen, a hideg évszakban plusz 5 fok körül alakul az időjárás, viszont a csapadék 99%-a is ekkor esik.

De térjünk vissza tengerparthoz szeptember elején.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A tenger nagyon jó volt, pihentünk, úszkáltunk, sznorkereztünk, bár sok látványosság nem volt, a tenger feneke homokos, kicsit hullámos, élőlények szinte csak a kis halak, beljebb 70-100 méterre a parttól eltűnnek a halak, 1-1 csiga, vagy csigaházban élő rákot látni, a víz nem túl mély itt sem, szerintem 3-4 méter lehet. A Nap nem égetett, de vigyáztunk minden nap a szállásról indulva teljesen bekentük egymást 30-as naptejjel. Néha kicsit murisak lettünk, mert olyat vettünk ami idővel fehér-szürke porjellegű bevonatot képez főleg a szőrösebb részeken, bajusz, szemöldök, alkar, lábaim... De jó volt, mert szerencsékre nem égtünk le, erre próbáltunk figyelni, nem akartunk zombiként mozogni, fájdalmak közepette. Itthon vettük a krémet, itt helyben 12 eurótól  indult a napkrémek árra, ráadásul kisebb kiszerelésűek, a leégés utáni szerek 16 eurós minimum ártól indultak. Na ezek sem túl nagyok!

A nap tényleg pihenéssel telt, délután próbáltuk a napágyakat az árnyékosabb helyre tenni, meleg volt 39 fok, a strandon mindig fújt a szél, megpróbálom leírni a strandot a Goggle térképe segítségével. Bár már kicsit zöldebb! A szigetről a Google térkép már elég elavult, kiindulási pontnak viszont jó! Sokkal több épület van minden felé..


Nagyobb térképre váltás

Itt középen látni egy zöldebb csíkot, itt eukaliptusz fák között egy kis bár-étterem van az Ammos bar, néhány pálmafaleveles asztallal, a part széle a mi kis mini strandunk, jobbra egy füves placc, amolyan senki földje, meg kellene venni..., balra Abath Alykanas Beach hotel, bárja, strandja és ingyen látogatható édesvizes medencéje. A tenger felől ez a kép tárult elénk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ugyanaz a falu felől:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt az Ammos bar-ban ettem a Carbonara-t, jó volt a rakott padlizsánjuk is.

Este lefoglaltuk a kocsit, mert sok turista jött ma azaz vasárnap, de szombaton is. Kocsik pedig a kölcsönzőkben egyre fogytak. Foglalásunk egy Fiat Panda, ezt azért emelem ki, mert jellegzetes görög szituációba kerültünk ismét, de előtte még a holnapi nap buszos kirándulása fog jönni. Az élmények igazán innét kezdődnek!

A buszos túra a szigeti körtúra, klikk ide!

Szólj hozzá

kirándulás zakynthos úti beszámoló körtúra legszebb görög sziget 100 strand