Tűzből tüzet.

Növényjelölő tábla

2014/06/15. - írta: Iszka

Növényjelölő tábla.

Aki picit komolyabban foglalkozik a növényekkel, legyen az bármilyen, eljön az idő, hogy szeretné tudni mi is az, esetleg virágzás nélkül, szaporítás, magvetéskor jól jön, hogy éppen mi az amit nézegetünk, vagy foglalkozunk vele. Sokáig a cserepekre írtam filccel, de a nap, az öntözés a pára egy szezon alatt nagyon képes letörölni...

novenyjelolo_tabla.jpg

Google

stapelia_hardyi_002.jpg

A fenti kis növényszaporításom képén jól látni a táblát, hogy tényleg használom, talán még így is olvasható. Egyszerűen kell egy alu konzerv doboz, azaz sörös doboz, üdítős doboz, egy erős konyhai olló vagy lemezvágó olló (ebben az esetben egy kisebb is elég), a doboz palástját levágjuk, amikor már szépen körbevágtuk, akkor kapunk egy könnyen hajtogatható vékony lemezt, ezekből 1-1,5 cm széles csíkokat vágunk. Egy dobozból szemmértékre is 11-13 ilyen csík lesz. Ha gondoljuk félbe is vághatjuk így duplázunk, én nem szoktam. Hogyan csináljunk rá feliratot? A filcet felejtsük el! Eleinte én betű beütővel dolgoztam, de úgy nagyon lassú! Kell egy vágódeszka, erre ráhelyezzük a kis táblánkat magunk felé a nem festett résszel. Fogunk egy rossz golyóstollat, majd lassan belenyomva írunk. Hogy ez mennyire egyszerű! Sajna egy jobb tollbetét sem bír sokat, de sosem lehet tudni. Haladók apukával vagy anyukával csináltathatnak egy szegből és kis nyélből álló rajztűt, a lényeg, hogy ne tű hegyes legyen, hanem kicsit rádiuszos, lekerekített legyen.

Mit bír? Mindent! Tényleg! Napot, szelet, vizet, algát, földet, fagyot és ezt így együtt évekig.

Sok sikert a növényjelöléshez! Ha tetszik az ötlet, akkor meg is oszthatod!

Köszi!

http://chiliandtomato.hostingdeutschland.com

Google

Egyszerű, de nagyszerű, tartós darab, nem kopik le, nem ázik el, nem rohad el, nem törik össze vagy szét, ha össze is gyűrődik, akkor is ki lehet simítani és látszik rajta a felirat.

Google

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://zoldsziget.blog.hu/api/trackback/id/tr86304235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.